Testi sértés

Nem focizott a gyerekeivel egy kisfiú, ezért a dühös apa eltörte a kezét

A Debreceni Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a feldühödött férfi ellen, aki a lakásuk közelében megütött egy kiskorút, amiért ő és barátai nem akartak futballozni a gyerekeivel.

2020.01.09 16:44ma.hu

A vád szerint a kiskorú sértett barátjával 2019. február 3-án, kora délután, Debrecen belvárosában egy játszótéren volt, harmadik társukat várták. Ekkor ment oda hozzájuk a vádlott két kiskorú gyermeke és őket focizni hívták.

A kiskorú sértett és társa a gyerekeket udvariasan visszautasította, nem akartak futballozni. Ezt látva a két kiskorú édesanyja ideges lett, szidalmazni kezdte a sértettet és társát, majd felment gyerekeivel együtt a közelben lévő lakásukra, ahol elpanaszolta a történteket az otthon tartózkodó, ittas férjének. A hallottak miatt a vádlott ugyancsak ingerült lett, az utcára sietett és a játszótérről távozó társaságot szidalmazta, veréssel fenyegette.

A vádlott a leghátul haladó kiskorú sértettet utolérte, rátámadt, őt egy alkalommal, nagy erővel, a felső testén megütötte.

A sértett védekezésként maga elé tartotta a jobb kezét, ezért a vádlott ütése a jobb kezét és a bal vállát találta el, amelynek következtében a jobb kéz középcsontja eltört. A sértett ezáltal nyolc napon túli, ténylegesen hat hét alatt gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.