Tűzszerészek

Hatástalanították a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát

Sikerült a művelet.

2019.09.15 13:23MTI
MTI/Mihádák Zoltán

Vasárnap délre sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát - jelentette be a helyszínen Markovics Zita, a tűzszerész ezred kommunikációs tisztje.

Debrődi Péter, a hatástalanítást végző tűzszerész elmondta: a műveletet kissé nehezítette, hogy a bombának ott kellett maradnia, ahol találták, nem mozgathatták. A két gyújtószerkezet körül az egyik a becsapódáskor deformálódott, de mindkettőt sikerült kiszerelni a bombatestből. Most a robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik, ahol később ellenőrzött körülmények között semmisítik meg.

A százados kérdésre válaszolva azt mondta: a hétfőn a Szent Margit Gimnázium területén folyó építkezésen előkerült amerikai gyártmányú, 250 kilogrammos légibomba gyakorinak számít. Emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban a szövetséges erők bombázták a hidakat, valamint a stratégiailag kiemeltnek számító célpontokat. Becslések szerint a ledobott bombák mintegy 10 százaléka nem működött megfelelően, vagyis nem robbant fel. Ezek az eszközök még ott vannak a földben - tette hozzá.

Hoffmann Tamás, Újbuda (Fidesz-KDNP) polgármestere köszönetet mondott a tűzszerészeknek és a biztosításban részt vevőknek. A hatástalanítás miatt 686 lakást kellett kiüríteni, ez mintegy 2000 embert érintett - közölte.

A korlátozásokat mostanra feloldották, az emberek visszatérhetnek otthonukba.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: megnyitották a Bartók Béla utat a Szent Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér között, a Villányi utat a Bartók Béla út és a Fadrusz utca között, valamint a Villányi út-Balogh lejtő-Balogh Tihamér utca-Somlói út-Kelenhegyi lépcső-Ménesi út-Bartók Béla út által határolt területet. Az érintett BKK-járatok ismét az eredeti, illetve teljes útvonalon közlekednek.

MTI/Mihádák Zoltán


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.