Állati

Közösségi adománygyűjtő program indul a kutyamenhelyek támogatására

Tegyünk együtt a kutyákért! címmel közösségi adománygyűjtő program indul a menhelyek támogatására: adakozni a Kutyaszemmel honlapján lehet, valamint telefonon vagy SMS-ben, de az ország csaknem 40 pontján is várják a felajánlásokat.

2019.09.05 01:30MTI
hirdetés

A Kutyaszemmel égisze alatt útjára indított háromrészes közösségi adománygyűjtés első szakaszában, szeptember 24-ig 2 millió forint összegyűjtését tűzte ki célul a program, amelynek célja a magyarországi menhelyek és menhelyi kutyák helyzetének javítása, a menhelyi kutyákat megbélyegző negatív stigmák feloldása, valamint a felelős örökbefogadás népszerűsítése - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Mint írják, a Kutyaszemmel idei első adományozási szakaszában elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre gyűjtenek: kenneleket, kutyaházakat építenek a legjobban rászoruló menhelyeken, hogy a hideg telet biztonságban, méltóbb körülmények között várhassák az állatok.

A befolyt összeget a Kutyaszemmel kiemelt szakmai partnere, a Hangya Közösség Alapítvány osztja szét a leginkább nélkülöző, jellemzően vidéki menhelyek között.

Mint írják, a kampány októberben és decemberben újabb adománygyűjtéssel folytatódik. A Kutyaszemmel a Cofidis Magyarország szemléletformáló jótékonysági kezdeményezése, egy olyan társadalmi összefogásra építő program, amely a legkiszolgáltatottabb kutyáknak nyújt komplex segítséget - írták a tájékoztatóban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.