Egyházak
A vallási tolerancia jegyében focitornát és családi napot szervez a Mazsihisz
A vallási tolerancia jegyében felekezetek közötti focibajnokságot és családi napot rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szeptember 1-jén Budapesten, a kőbányai Merkapt sportpályán.
2019.08.25 22:30MTIA szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy immár negyedik alkalommal játszanak majd barátságos mérkőzéseket a magyar - keresztény és zsidó - felekezetek 14 év, illetve 10 év alatti képviselői, a rendezvény célja az összetartozás megtapasztalása, erősítése.
A bajnoksággal párhuzamosan tartandó családi napon a résztvevők és hozzátartozóik kipróbálhatják az arcfestést, az ugrálóvárat és a különböző családi vetélkedőket - fűzték hozzá.
Közölték: szeptember 2-ától, húsz csapat részvételével ismét megrendezik az egész országot átfogó Tolerancia Kupát is, a harmadik alkalommal meghirdetett eseménysorozat célja, hogy a különböző felekezetekhez tartozó magyar gyerekek a sport segítségével közelebb kerüljenek egymáshoz.
Az idén az eseményt szervező Mazsihisz mellett Berettyóújfalu, Solt, Poroszló, Kakucs, illetve Kőbánya katolikus közössége, a kiskunhalasi, a nógrádsápi, a hévizgyörki református és a pilisi evangélikus gyülekezet, valamint a Hit Gyülekezete küldi el csapatait a 10 év és a 14 év alattiak kategóriájában.
Mint írták, a torna mára komoly rendezvénnyé nőtte ki magát, védnökei között van Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06