Egyházak

A vallási tolerancia jegyében focitornát és családi napot szervez a Mazsihisz

A vallási tolerancia jegyében felekezetek közötti focibajnokságot és családi napot rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szeptember 1-jén Budapesten, a kőbányai Merkapt sportpályán.

2019.08.25 22:30MTI

A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy immár negyedik alkalommal játszanak majd barátságos mérkőzéseket a magyar - keresztény és zsidó - felekezetek 14 év, illetve 10 év alatti képviselői, a rendezvény célja az összetartozás megtapasztalása, erősítése.

A bajnoksággal párhuzamosan tartandó családi napon a résztvevők és hozzátartozóik kipróbálhatják az arcfestést, az ugrálóvárat és a különböző családi vetélkedőket - fűzték hozzá.

Közölték: szeptember 2-ától, húsz csapat részvételével ismét megrendezik az egész országot átfogó Tolerancia Kupát is, a harmadik alkalommal meghirdetett eseménysorozat célja, hogy a különböző felekezetekhez tartozó magyar gyerekek a sport segítségével közelebb kerüljenek egymáshoz.

Az idén az eseményt szervező Mazsihisz mellett Berettyóújfalu, Solt, Poroszló, Kakucs, illetve Kőbánya katolikus közössége, a kiskunhalasi, a nógrádsápi, a hévizgyörki református és a pilisi evangélikus gyülekezet, valamint a Hit Gyülekezete küldi el csapatait a 10 év és a 14 év alattiak kategóriájában.

Mint írták, a torna mára komoly rendezvénnyé nőtte ki magát, védnökei között van Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.