Ilyen is van
Hiánytalanul, a benne lévő 70 ezer forinttal adta vissza a pénztárcát a tulajdonosának
A megtaláló szerint ez lenne a normális.
2019.06.14 15:22ma.huElhagyta a pénztárcáját egy fiatalember Szegeden, melyben az iratok mellett 70 ezer forint is volt. A megtalált tárcáról egy szegedi borozó töltött fel képet a Facebookra, és hamarosan meglett a jogos tulajdonos is, aki hiánytalanul átvehette.
A pénztárcát a borozó pultosa találta meg, aki a Délmagyarnak elmondta: nem ez az első eset, hogy náluk marad valami, egy órának például már egy éve keresik a gazdáját, de ilyen értéket még nem hagytak el soha. Más esetben is így járnak el, így a becsületes megtaláló nem is tartja ezt olyan nagy dolognak.
"Belegondoltam, hogy nekem is milyen jól esne, ha más visszaadná a pénzemet. Ez a hozzáállás lenne a normális bárki részéről, aki ilyen helyzetbe kerül" - mondta el a lapnak Varjasi Katinka.
A pénztárca tulajdonosa elmondta, hogy a lakbér volt nála aznap. Nem ez volt ez első eset, hogy elhagyott valamit, de nagyon örül, hogy most sikeresen zárult a története - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06