Tudomány

Palkovics: kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

Csaknem 400 tudóst, kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre a 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferenciára.

2019.05.14 23:30ma.hu

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: az esemény összefügg azzal, hogy az ELI-ALPS új lézerrendszerének köszönhetően új szakaszba lép Magyarországon az attoszekundumos lézerfizika.

Az attoszekundum - a másodperc milliárdod részének milliárdod része - alatt végbe menő természeti folyamatokat vizsgáló konferencián ott lesz Gérard Mourou, a párizsi École Polytechnique professzora is, aki tavaly fizikai Nobel-díjat kapott - jegyezte meg a miniszter.

Gérard Mourou nevéhez fűződik az atomerőművek hulladékának lényegesen gyorsabb lebontásához vezető eljárás ötlete. Mint a sajtótájékoztatón a francia tudós elmondta, ennek megvalósításában a szegedi ELI-ALPS lézerközpont kulcsszerepet játszhat.

Mint Palkovics László rámutatott, az atomhulladék klasszikus kezelése azt jelenti, hogy elássák egy olyan helyen, ahol nem jelent problémát a sugárzás, így azonban az atomhulladék több százezer évig "velünk van". A professzor felvetése szerint viszont a nukleáris hulladék lebomlásának ideje az attoszekundumos lézer segítségével ezredrészére csökkenthető.

Ennek a felvetésnek a vizsgálatára indult el a közelmúltban egy magyar-francia-amerikai együttműködés a Szegedi Tudományegyetem vezetésével - tette hozzá a miniszter.

Mint Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, az új szegedi lézernek, amelyet szerdán adnak át, fontos szerepe lesz a Mourou professzor ötletére épülő vizsgálatokban.

Gérard Mourou közölte, hogy a kutatások az év végén indulhatnak el a szegedi lézerközpontban. A szakember szerint körülbelül 10-15 évet vesz majd igénybe a tervezés, a kutatás és a fejlesztés gyakorlati megvalósítása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.