Egészségügy
Otthagyta a szakrendelőt az orvos, aki ellen fenékre csapás miatt tettek panaszt
Tagadott, majd azonnal felmondta szerződését.
2019.04.08 15:09ma.huA Bajcsy-kórház XVII. kerületi szakrendelőjében az ápolói szakmai gyakorlatának első napját az intézményben töltő, egészségügyi szakgimnáziumos diáklány fenekére többször is ráütött egy orvos még mácrcius 11-én. A 18 éves nő a történetet egy több mint 430 ezer tagot számláló, zárt Facebook-csoportban osztotta meg - írja az Index.
A fiatal nő édesapja az eset után személyesen, majd emailben is panaszt tett, amelyben leírta a kétszeri fenékre csapást, és arra kérte a főorvost, hogy vizsgálja ki az esetet, és - ha szükséges - tegyen etikai, jogi lépéseket.
A Bajcsy-kórház illetékes vezetősége meghallgatta az orvost a panasz nyomán, majd az édesapát március 26-án arról értesítette a kórházigazgató, hogy az érintett orvos már nem dolgozik az intézményben.
Bodnár Attila, a kórház főigazgatója azt írta levelében, hogy az orvos tagadta a fenékre csapást, és azt is, hogy megjegyzést tett volna a diáklány ruházatára, majd azonnal felmondta a szerződést a kórházzal. A főigazgató a levélben még azt írja: így, hogy a főorvos már nem dolgozik az intézményben, a kórháznak nincs jogköre további vizsgálat lefolytatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06