Bűncselekmény
Betegsége miatt nem büntethető az apját halálra késelő tornyospálcai férfi
Elrendelték a kényszergyógykezelését.
2019.03.29 15:05ma.huJogerősen felmentette az emberölés bűntettének vádja alól és elrendelte a kényszergyógykezelését a Nyíregyházi Törvényszék annak a férfinak, aki 2018 januárjában több késszúrással megölte édesapját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tornyospálcán - közölte a törvényszék sajtószóvivője pénteken.
Resán Dalma közleményében azt írta, a bíróság által kirendelt szakértők véleménye alapján a vádlott kóros elmeállapotú, elmebetegségben szenved, tette következményeit nem tudta felmérni.
A tényállás szerint a férfi 2018. január 20-án kora reggel munkásokat vitt Tornyospálcáról családja gyümölcsösébe, majd hazament. A házban az ágyban fekvő édesapjához lépett, majd egy késsel többször megszúrta. Az idős férfi a helyszínen életét vesztette.
A sajtószóvivő az ítélet indoklásában kitért arra, hogy a férfi a gyilkosság előtti héten az előírt gyógyszereinek a felét vette csak be, az utolsó két napban pedig teljesen elhagyta szedésüket, ami mentális egyensúlyvesztéshez vezetett.
A bíróság megállapítása szerint a vádlott cselekménye nem bűncselekmény, de büntetendő cselekmény; a hatályos jogszabályok alapján a kóros elmeállapotú ember nem büntethető - hangsúlyozta Resán Dalma. Megjegyezte azt is, a kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyintézetben hajtják végre zárt, kórházi körülmények között. Az elrendelt intézkedés a szabadságvesztés büntetéshez hasonló, szigorú szabályok vonatkoznak rá, a vádlott az intézményt nem hagyhatja el és folyamatos felügyelet alatt tartják.
Mint azt az MTI korábban megírta, a férfi nem először állt gyilkosság vádjával bíróság előtt, 2003-ban különös kegyetlenséggel 21 éves barátnőjét ölte meg. Az orvosszakértői vélemény szerint kóros tudathasadásos elmeállapotára való tekintettel 2004 februárjában jogerősen felmentette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, amely egyben elrendelte kényszergyógykezelését is.
A budapesti zárt intézetből a Fővárosi Ítélőtábla 2008 májusában otthonába bocsátotta, a férfi azóta a szüleivel élt közös háztartásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06