Gyilkosság

Mosolygott az ítéletkor VV Fanni feltételezett gyilkosa

Bízott a szabadulásbán a feltételezett gyilkos, de rács mögött marad.

2018.11.23 09:20ma.hu

Jövő évig biztosan a rácsok mögött marad VV Fanni  feltételezett gyilkosa. A nyomozási bíró úgy határozott, fennáll a szökés veszélye, ezért a férfit még két hónapig, azaz 2019. január 27-ig biztosan nem bocsátják szabadon.

"Védencem csalódott, amiért nem engedték el. Bár sokáig tartott a tárgyalás, nem kérdezték ki és összefüggő vallomást sem tett. A bíró arra hivatkozva tagadta meg a házi őrizetet, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint védencem személyi körülményei nem rendezettek. Mivel nem tisztázott a havi bevétele, valamint a legutóbbi, siófoki albérletébe nem volt hivatalosan bejelentkezve, így oda nem tudna hazamenni" - mondta el a Blikkneka férfi ügyvédje.

A lap úgy tudja, a lesújtó hír után a dunaújvárosi férfi mosolyogva távozott, pedig állítólag a még a rabtársainak is azt mondta, biztos abban, hogy szabadul majd.

"Napok óta azt mondogatta bent a börtönben, hogy tudja, most végre kiengedik. Jókedve volt ettől, fel volt dobva, mert tényleg elhitte, hogy egy év után végre otthon lehet. Már el is kezdte tervezni, mit csinál a szabadulása után" - nyilatkozta egy bennfentes.

"Féltem, hogy talán kiengedik, így örülök az ítéletnek. Biztos vagyok benne, hogy a rendőrség profin végzi a munkáját, és valóban a lányom gyilkosa van börtönben" - mondta Katalin, Fanni édesanyja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Akik nem ismernék Csurgót, amely egy 5300 lelket számláló kisváros, mely történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza, Somogy megye délnyugati részén három tájegység - Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, érdemes ellátogatni, hiszen keresve sem találhatna szebb és jobb helyet, minthogy a környék lehetőségeit és természeti sokszínűségét kihasználva kimozduljon, és tekerjen egy jót.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.