Családpolitika
Hamarabb érkeznek a szeptemberi családtámogatási ellátások
Az intézkedés csaknem 1,2 millió érintettnek könnyíti meg a tanévkezdés anyagi terheinek viselését.
2018.08.26 10:20MTIA tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
Novák Katalin kifejtette, hogy a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás szeptember 3. helyett augusztus 27-én, hétfőn érkezik a bankszámlákra, postai úton pedig a jövő hét első felében vehetik majd kézhez azokat a jogosultak.
Az intézkedés csaknem 1,2 millió érintettnek könnyíti meg a tanévkezdés anyagi terheinek viselését - tette hozzá.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a juttatások több tízezer forinttal járulnak hozzá az ilyenkor szükséges eszközök - tanszerek, ruhák, könyvek - beszerzéséhez, de összegük akár a százezer forintot is elérheti családonként.
Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a korábbra hozott juttatás mellett a kormány többek között az első kilenc évfolyam számára ingyenes tankönyvellátással, valamint a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével is bővítette a családok támogatását az elmúlt években.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06