Választás 2018
A DK megtámadja az eredményt és ismételt választást követel
Megtámadja a Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás eredményét a Kúrián, és az országos voksolás "európai kontroll melletti", lehető legkorábbi megismétlését követeli.
2018.04.28 12:30MTIRónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számtalan esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok.
Kiemelte, több olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak. A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat.
Egyedül a Fideszt nem érintik az eltűnő szavazatok, ezért ezeket az eseteket nem lehet véletlen hibákként kezelni- jelentette ki, majd úgy fogalmazott, "nagyon úgy tűnik, a Fidesz nem a választást, hanem a szavazatszámlálását nyerte meg".
Rónai Sándor közölte, ez a választás nemcsak, hogy nem volt szabad és tisztességes, hanem rendszerszintű, országos választási csalás gyanúját veti fel, ezért szerinte Orbán Viktor miniszterelnök a következő években hiába hivatkozik majd az emberek döntésére.
A DK helyettes szóvivője aláhúzta, nemcsak magukért, hanem a többi ellenzéki pártért is küzdenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06