Közlekedés - oktatás
Kerékpáros KRESZ-pálya nyílt a II. kerületben
A pasaréti tanpályát - amely többféle közlekedési helyzetet szimulál és a Közlekedéstudományi Intézet bevonásával készült - óvodások és iskolások használhatják.
2018.04.20 22:30MTIKerékpáros KRESZ-pályát alakított ki a II. kerületi önkormányzat a Fenyves parkban - tájékoztatta Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken az MTI-t.
A pasaréti tanpályát - amely többféle közlekedési helyzetet szimulál és a Közlekedéstudományi Intézet bevonásával készült - óvodások és iskolások használhatják - ismertette a kerület vezetője, jelezve: több oktatási intézmény szervezett közlekedésbiztonsági programokon is részt vehet.
Kiemelte továbbá, hogy a pálya nyomvonalát úgy alakították ki, hogy ne kelljen fát kivágni a ligetes területen. Ez azt is jelenti, hogy a KRESZ-park a nyári hőségben is árnyékkal védi a gyerekeket - magyarázta Láng Zsolt.
A beruházás 36 millió forintból valósult meg, a kormány - Varga Mihály miniszter, a kerület képviselője közbenjárására - 21,5 millió forinttal támogatta a munkálatokat a központi költségvetésből.
A kerületi önkormányzat jelenleg 22 pihenőparkot és 20 közterületi játszóteret tart fenn, tavaly hat helyszínen 140 millió forintból valósítottak meg fejlesztéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06