Lassan véget ér a tiltakozás

Képek! Petíciót adtak át a közszolgálati szakszervezetek

Mintegy harminc szakszervezet vesz részt azon a demonstráción, amelyet szombaton tartanak a kormány közszférát érintő, tervezett megszorító intézkedései ellen Budapesten: a résztvevők öt helyszínen gyülekeztek délelőtt, ahonnét mindannyian a Kossuth térre vonulnak.

Képek a demonstrációról! képgaléria

2008.11.29 15:10MTI

A Hősök terén a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége gyülekezett, köztük katonák, büntetés-végrehajtási dolgozók, rendőrök, tűzoltók, de jelen voltak a polgári védelem, sőt a Nemzetbiztonsági Hivatal érdekképviselői is. 

A Hősök terén a rendvédelmi dolgozók többsége egyenruhában sorakozott fel, a havas eső ellenére több ezren nem sokkal 11 óra után indultak innen útnak a Kossuth térre. A rendvédelmi dolgozók közül sokan transzparenseket és zászlókat hoztak magukkal. A szakszervezetek zászlajain kívül a legtöbb saját feliratú transzparenst a tűzoltók hozták magukkal, ezeken többek között az volt olvasható: "Feri ne játssz a tűzzel", "Olts Te tüzet ennyiért". Volt olyan transzparens is, amelyen az volt olvasható: "Hazámat szolgálom, és Ti?", a büntetés-végrehajtási dolgozók pedig egy koporsót hoztak magukkal, amelyre 

"Törvényhozás" felirat volt olvasható, illetve egy kopjafát, amire a következő feliratot írták: "Rendvédelem, élt 2009-ig". A legtöbb szakszervezet dobosokkal kísérve vonul a Kossuth térre, a menetet tűzoltóautók vezetik, de több rendőrautó és mentőautó is halad a sor végén. A többi résztvevő az önkormányzati, az oktatási és az egészségügyi minisztérium, valamint az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének székháza előtt gyülekezett. A Kossuth téren ismertetik majd petíciójukat, majd azt átadják a kormány képviselőjének. 

Ezt követően csoportokban négy minisztériumhoz vonulnak, és átnyújtják a petíciót a tárcák képviselőinek is. Amint azt korábban a 23 ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság megfogalmazta: az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben megvonnák a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt. Azt követelik, hogy legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és köztisztviselők bértáblájának tételeit, s a tömeges elbocsátások ellen is felemelik szavukat.
 
A szakszervezetek szerint a kormány nem teljesítette a velük kötött, 2007. február 19-én aláírt szerződést, amely a reálkeresetek értékének megőrzéséről szól, ezért idén október 31-én felújították működésüket. Ha a kormány követeléseiknek nem tesz eleget, január 12-én sztrájkba kezd a bizottság.

Több ezren demonstráltak az oktatási tárca előtt

Több ezer pedagógus, oktatásban dolgozó tiltakozott a kormány közszférát érintő megszorító intézkedései és az oktatás területén tervezett jövő évi forráskivonás ellen szombaton, a fővárosban az oktatási tárca épülete előtt. A demonstrálók petícióit Szüdi János, az oktatási tárca közoktatási szakállamtitkára vette át. 

A Pedagógusok Szakszervezete és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet közös petíciójában kiszámítható és garanciákat tartalmazó, hosszú távú oktatáspolitikai programot követelt. Bírálták a finanszírozás jelenlegi formáját, amely a fenntartók ellehetetlenülése miatt már most is a kötelező feladatok elhagyásához vezet. Azt írták, a szakképzési reform tönkretette a valaha sikeres magyar szakképzést. 


A közgyűjteményi dolgozók szintén petíciót adtak át a tárca képviselőjének. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta: elég volt, elfogyott a türelmük, a megértésük. Hozzátette: nem kívánnak több áldozatot hozni mások helyett. Nincs erős Magyarország jól működő közszolgálat, jól működő óvodák, iskolák nélkül, alulfizetett és agyonterhelt pedagógusokkal - mondta.
 
Kitért arra, hogy az elmúlt években nőttek a kötelező óraszámok, számos plusz feladatot kell a pedagógusoknak külön díjazás nélkül ellátniuk, s mintegy 10 ezer pedagógus elveszítette állását. Jövőre csökken az oktatási alapnormatíva, aminek következtében újabb intézményeket fognak bezárni, újabb oktatási dolgozók kerülnek az utcára. 

Ezek az intézkedések tényleg a gyermekek érdekeit szolgálják - tette fel a kérdést, hozzátéve: az oktatásügyről való gondoskodás a nemzet jövőjéről való gondoskodást jelenti. Az érdekvédő utalva arra, hogy 1825-ben az ország leggazdagabb ember, Széchenyi István egyéves jövedelmét ajánlotta az MTA megalapítására azt mondta, most, hogy Magyarország ismét bajban van, az ország egyik leggazdagabb embere a 13.havi illetmény elvonását, és a közszolgálatban dolgozók egy részének elbocsátását ajánlja. 

A tömeg válaszul azt skandálta, Nem hagyjuk, nem hagyjuk! Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, nem engedhetik, hogy a válságot a közszolgák, a nyugdíjasok szenvedjék el. Öt éve nyögjük, annak bűnét, hogy egyszer fizetés emelést kaptunk - mondta, hozzátéve: ez mára elolvadt, s az ágazat jövőre nominális bércsökkenés elé néz. Kuti László, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete elnöke arról beszélt, hogy a munka és megélhetés feltételeit biztosítani kell. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy mindig ők legyenek a bűnbakok, a kormány látványpolitikájának eszközei.

Földdeák András, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke kijelentette: nincs honnan elvenni, a 13.havi bérek elvonása jövőre 8,3 százalékkal csökkenti a kereseteket, s ha az inflációt is hozzászámolják, az emberek keresetük egyhatodát veszítik el. A tüntetők többek között 

"Ez nem állapot!, Mi már eleget fizettünk!" feliratú táblákat tartottak kezükben. A demonstrációra a helységtáblák szerint az ország minden pontjáról érkeztek pedagógusok, oktatási dolgozók. A szombati demonstráción részt vett a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, valamint az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége, s a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének zászlóit is lehetett látni. A tüntetés végén a demonstrálók fegyelmezetten átvonultak a Kossuth térre, ahol csatlakoztak a közszféra egészének tiltakozó nagygyűléséhez.
 
Az oktatási tárca előtti demonstráción a szervezők becslése szerint mintegy 6 ezren vettek részt, a PSZ tájékoztatása szerint vidékről az ő szervezésükben több, mint 4.700-an érkeztek. A tüntetők csaknem teljes hosszában sűrűn megtöltötték a Szalay utcát. Délután még egy demonstráció lesz az oktatási tárca épülete előtt, az egységes közszolgálati tüntetés után a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vonul a minisztériumhoz. A PDSZ szintén petíciót ad át az oktatási tárca képviselőjének, amelyben tiltakoznak a közszférát és az oktatási ágazatot érintő megszorítások ellen.

[1/2]next
  1. 1. oldal
  2. Petíciót adtak át a közszolgálati szakszervezetek a kormánynak

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.