Törökországban tárgyalt a kormányfő
Gyurcsány Ferenc kezdeményezte egy nemzetközi Nabucco Védnöki Testület létrehozását
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kóka Jánosnak, a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság elnökének indítványa alapján kezdeményezte törökországi tárgyalásán egy nemzetközi Nabucco Védnöki Testület létrehozását.
2008.11.27 17:11MTIDaróczi Dávid kormányszóvivő közölte ezt az MTI-vel, miután a magyar miniszterelnök tárgyalt csütörtökön Ankarában Köksal Toptannal, a török nagy nemzetgyűlés elnökével. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc a török parlament elnökének is elmondta ezt.
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője szerdán az eseti bizottság ülésén kezdeményezte, hogy állítsanak fel egy olyan nemzetközi Védnöki Testületet, amelyben valamennyi érdekelt állam parlamentje képviselteti magát annak érdekében, hogy a projektben részt vevő országok egységes politikai támogatásukról biztosítsák a Nabucco-gázvezeték megépítését. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök törökországi tárgyalásainak egyik fő témája az energetika, ezen belül is a Nabucco gázvezeték kérdése.
Kapcsolódó írások:
- A Nabucco-projekt a tervek szerint halad a válság ellenére
- Kóka János és Martin Bartenstein Bécsben tárgyalt a Nabucco projektről
- Kóka János: a Nabucco bizottság üdvözli az EP Nabucco-t támogató döntését
- A Nabucco és a Déli Áramlat vezeték mellett is kiállt Göncz Kinga Pekingben
- Az Oroszország-EU megbékélés záloga lehetne a Nabucco
- Magyarország vezető szerepet játszik a Nabucco felélesztésében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06