Külföldi egyetemek

Bécsbe költöztetnék a CEU-t, az intézmény eltökélt szándéka, hogy az Budapesten maradjon

Több európai város is jelentkezett már, hogy befogadnák a felsőoktatási intézményt.

2017.04.07 07:00MTI

Bécsbe költöztetné a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetemet (CEU) az osztrák kancellár - jelentette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség.

Az osztrák kancellári hivatal a nap folyamán a hírügynökségnek megerősítette, hogy Christian Kern kancellár ebből a célból kapcsolatra lépett és tárgyalásokat kezdett Soros Györggyel.

A kancellári hivatal csütörtök késő este kiadott közleményében arról számolt be, hogy Kern a nap folyamán Soros Györggyel folytatott megbeszélést, amely során szót ejtettek a CEU-ról és az egyetem jövőjéről is. A közlemény szerint az osztrák kancellár felajánlotta támogatását Soros Györgynek, az egyetem átköltöztetésére vonatkozóan konkrét ajánlat azonban nem hangzott el. "Amennyiben a CEU gondolkodik a székhelyváltáson, Ausztria és Bécs természetesen kész az erről folytatandó további megbeszélésekre" - fogalmazott közleményében a hivatal.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az APA osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen egy opciót jelent. Kijelentette ugyanakkor: jelenleg azonban próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen. A rektorhelyettes reményét fejezte ki, hogy sikerrel járnak majd. Ugyanakkor kijelentette: "amennyiben a politikai döntéshozók eldöntötték, hogy kiszorítanak minket az országból, nincs más választásunk, minthogy ezt komolyan vegyük."

A CEU eltökélt szándéka, hogy Budapesten maradjon, abban a városban, amely több mint két évtizede otthona - írta Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke az intézmény csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Közölte: bármilyen más tervről szóló híresztelés téves. A CEU megismétli, hogy minden jogorvoslati eszközzel élni fog, hogy Budapesten maradhasson, ahol a törvényeket betartva 25 éve működik.

Sajtóhírek szerint több európai város is jelentkezett már, hogy befogadnák a felsőoktatási intézményt.

Enyedi szerint "ideológiai küzdelem" zajlik. "Úgy tűnik Orbán Viktor semmi nem szeret, ami akár megközelítőleg liberális, toleráns és progresszív" - mondta a rektorhelyettes. Úgy vélte, hogy az egyetem alapvető értékei, vagyis a nyitott társadalom, "irritálhatja" a kormányfőt.

Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes a hét elején azt nyilatkozta, hogy "amennyiben az intézmény új székhelyet keres, úgy szívesen meghívná a Soros-egyetemet Bécsbe". A zöldpárti politikus a Kurier című lap keddi számában azt nyilatkozta, hogy munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és hétfőn levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket.

Az osztrák politikus azonban hangsúlyozta, hogy számára az lenne a legjobb megoldás, ha az egyetem továbbra is Budapesten maradna, és ott folytatná a munkát. Meglátása szerint most az a fontos, hogy megoldást találjanak a budapesti székhelyen, Bécs csupán B-terv lehetne.

Beate Meinl-Reisinger a liberális Neos ellenzéki parlamenti párt bécsi szervezetének vezetője szerint "nagy lehetőség lenne Bécs számára", ha az egyetem az osztrák fővárosba költözne.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.