Állami gondozott gyerekek

Továbbra is ingyen mehetnek állatkertbe az állami gondozott fővárosi gyerekek

Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek.

2017.03.27 22:30MTI
hirdetés
Fotó: MTI

Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek - ilyen megállapodást írtak alá, ezúttal már hatodszor, hétfőn Budapesten.

Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója és Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a megállapodást a budapesti gyermekvédelmi napon írta alá.

Nyitrai elmondta, a megállapodás annak köszönhető, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igyekszik "minőségi politikát" folytatni, így több hasonló aláírásra került már sor vidéki állatkertekkel, múzeumokkal és színházakkal is.

Benedek közölte, az állatkerti nap része a Márciusban nefelejcs című programsorozatnak, amelyet a Budapesten gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek indítottak.

A programsorozat keretében sportrendezvényeket tartottak, mintegy ötszáz gyerek vehetett részt kulturális és színházi programokon, az állatkerti napra pedig négyszáz gyereket várnak - mondta el a főigazgató-helyettes.

Persányi kiemelte, a program nem az adományozásról és az anyagi segítségről szól, hanem a társadalmi felelősségvállalás erősítéséről, ami az állatkertnek is fontos. Ezért biztosítanak kedvezményes belépőt a nagycsaládosoknak és a fogyatékossággal élőknek, valamint ingyenes látogatási lehetőséget a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.