Budapest
Cáfolja a főváros, hogy átszerveznék a közösségi közlekedést
A Magyar Nemzet írta azt, hogy a fővárosi önkormányzat január 13-áig várja azoknak a cégeknek az ajánlatát, amelyektől Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására kérnek stratégiát, cselekvési tervet.
2017.01.02 13:29MTIAz Európai Beruházási Bank (EIB) biztosított Budapest számára egy csaknem 100 milliárd forint értékű fejlesztési hitelkeretet, ami nem korlátozódik a közlekedésre; a felhasználások ellenőrzésére az EIB tanulmánytervet írt elő - reagált a főpolgármesteri hivatal közleményben arra a hétfői sajtóhírre, amely szerint Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására írtak volna ki pályázatot.
"Nem cégek javaslatait kérte a főváros átszervezésre, hanem az EIB korábban is kötelezően előírta a hitelfelhasználások kontrolljára egy külső tanulmányterv elkészíttetését" - olvasható az MTI-hez is eljuttatott közleményben. Felidézték azt is, hogy 2008-ban ilyen tanulmánytervre fizetett ki az akkori városvezetés 1 millió eurót. Ennek a kötelező tanulmánytervnek a tenderét hirdette meg most a főváros - tették hozzá.
A Magyar Nemzet írta azt, hogy a fővárosi önkormányzat január 13-áig várja azoknak a cégeknek az ajánlatát, amelyektől Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására kérnek stratégiát, cselekvési tervet. A hírt a főpolgármesteri hivatal hibásnak minősítette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06