Hetvenkét diák került orvoshoz a napokban
Szalmonellajárvány van a dél-dunántúli régió több óvodájában és iskolájában
Szalmonellajárvány van a dél-dunántúli régió több óvodájában és iskolájában - közölte az ÁNTSZ regionális intézetének járványügyi főosztályvezetője.
2008.11.12 19:55MTISzűcs Mária arról, hogy pontosan mely településeken és hányan érintettek, egyelőre nem kíván nyilatkozni. Mint mondta: munkatársai most gyűjtik az információkat, egyebek mellett azt is vizsgálják, hogy van-e összefüggés a megbetegedések között, vagy egymástól elszigetelten jelentkezett a fertőzés. Az eredményekről a jövő hét elején tud tájékoztatást adni - tette hozzá.
A Somogyi Hírlap internetes portálja, a Sonline, szerdán azt írta: hetvenkét diák került orvoshoz az elmúlt napokban szalmonellafertőzés gyanújával a nagyatádi Árpád Fejedelem Általános Iskolából. Az eddigi eredmények visszaigazolták a fertőzést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06