Kisebbségek - romák
ORÖ: határozatképtelen rendkívüli közgyűlés, újabb tanácskozást kezdeményeznek
A 47 tag közül 16-an írták alá a jelenléti ívet.
2016.04.21 13:11MTIHatározatképtelen volt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtöki rendkívüli közgyűlése, de a párperces tanácskozást követő sajtótájékoztatón több tag is jelezte: még a nap folyamán kezdeményezik újabb ülés összehívását.
A 47 tag közül 16-an írták alá a jelenléti ívet. A napirenden szerepelt volna Balogh János elnök (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma - MCF) visszahívása méltatlansági eljárás keretében, valamint az ORÖ gazdasági vezetőjének és hivatali vezetőjének a visszahívása.
Hegedüs István (Lungo Drom), az ORÖ korábbi elnöke a sajtótájékoztatón azt emelte ki: a jelenlegi vezetés nem vett komolyan csaknem húsz képviselőt, akik nem csupán azt kívánták megvitatni, mit tett hivatali ideje alatt a két hónapja megválasztott elnök, de azt is, van-e lehetőség egyezségre a Híd a munka világába program keretében felvett 1,6 milliárd forintról.
Hozzátette: ekkora összeget az ORÖ nem tud visszafizetni, ráadásul vannak olyan programelemek, amelyeket teljesítettek, megvalósítottak.
Megjegyezte: a most az ORÖ-t vezetők ellenzékben a szakmaiságot és a jövőképet hiányolták, de tevékenységükben ezek egyike sem fedezhető fel.
Lakatos Oszkár (Lungo Drom) az eseményen jelezte: azt tervezik, hogy kezdeményezik a közgyűlés önfeloszlatását, mert a mostani körülmények között nincsen értelme a tevékenységüknek. Azt is kifogásolta, hogy közgyűlési felhatalmazás nélkül, több tízmilliós költséggel alakítottak ki vidéki irodahálózatot. Baloldali érdekvédelmi szervezetek "életben tartják Farkas Flóriánt" - fogalmazott a képviselő.
Frakciótársa, Vajda László szerint az önfeloszlatás ötlete "ösztönösen jött", mivel az új elnök és csapata a meghirdetett összefogás helyett csak saját érdekeit képviseli, hivatali ideje alatt pedig szabálytalanságokat, törvénysértéseket követtek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06