Közoktatás

PDSZ: sok száz iskolában több ezer tanár sztrájkolt pénteken

Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira.

2016.04.16 12:59MTI
FB Pócsné Berkesi Zsuzsanna/Hívatlanul

A PDSZ vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, összesen három sztrájkolókkal szembeni fenyegetésről tudnak, két esetben polgármesterek próbáltak nyomást gyakorolni iskolaigazgatókra a sztrájk ellehetetlenítése érdekében, míg egy Baranya megyei egyházi iskolában egy püspöki állásfoglalásra hivatkozva kérték a tanárokat arra, hogy ne vegyenek részt a munkabeszüntetésben.

Mendrey László szerint a kormány várhatóan továbbra sem kezd majd érdemi tárgyalásokat a tiltakozó pedagógusszervezetekkel, így arra kérik tagságukat, hogy vegyenek részt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerdára meghirdetett egész napos, országos sztrájkján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.