Szúrkálás
A Fidesz szerint az ózdi polgármester jövedelme nem arányos az elvégzett munkájával
Újabb eset Kovács Béla után.
2016.02.21 17:57MTIRiz Gábor (Fidesz) szerint Ózd jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid öt helyről vesz fel jövedelmet, s ez az összeg nem arányos az elvégzett munkával.
A Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap tartott sajtótájékoztatóján rámutatott: "Kovács Béla után ez egy olyan újabb eset a Jobbik palettáján, amely során mást mondanak és mást cselekszenek". A kormánypárti politikus felidézte, a Jobbik előszeretettel hangoztatta, mindent megtesz azért, hogy a politikusbűnözés melegágya, az álláshalmozás ne valósulhasson meg.
Riz Gábor szerint a Fidesz azt az elvet vallja, hogy a fizetéseknek arányosaknak kell lenniük az elvégzett munkával, és a párt arra törekszik, ne lehessen visszaélni azzal, hogy valaki a helyzetéből adódóan több állást is be tud tölteni. Hozzátette: ez a jelenség nem tartható fenn, különösen nem egy olyan párt esetében, amelynek állítása szerint a közélet tisztaságáért, a politikusbűnözés ellen küzd. Janiczak Dávid épp a Jobbik által állított szabályokat rúgta fel, ezért Riz Gábor szerint az ellenzéki pártnak magán kellene kezdenie a tisztánlátást és tisztogatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06