Több milliót emelt ki a házipénztárból
Sikkasztó önkormányzati dolgozó ellen emeltek vádat Zalában
Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emeltek vádat Zalában egy volt önkormányzati dolgozó ellen, aki éveken át összesen csaknem ötmillió forintot emelt ki a házipénztárból.
2016.02.19 10:00MTIPirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a 48 éves asszony 2000-től dolgozott az alsónemesapáti önkormányzatnál, illetve a később Nemesapátival közös körjegyzőségen igazgatási előadóként, majd 2007-től a pénztárosi feladatokat is rábízták.
A nőnek anyagi problémái támadtak még 2007 őszén, ezért juthatott arra az elhatározásra, hogy az önkormányzat általa kezelt házipénztárából, a nála őrzött pénzkazettából kisebb-nagyobb összegeket emel ki. Több mint öt éven át, hetente 10-15 ezer forintot vett ki és költött el, így összesen csaknem 4,8 millió forintot sikkasztott el.
A mintegy ötmilliós hiány 2012 decemberében derült ki egy elszámolás során. Az asszony azóta ebből 40 ezer forintot fizetett vissza volt munkáltatójának.
A szóvivő hozzátette: a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a volt önkormányzati dolgozó ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06