Fejcsere
Két főrendőrt is leváltottak Győr-Moson-Sopron megyében
A január 31-ei hatállyal elrendelt döntést a megyei főkapitány semmivel nem indokolta.
2016.01.28 12:20HavariapressKét főrendőr vezetői megbízatását is visszavonta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány, indoklás nélkül.
Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtökön jelentette be, hogy visszavonta a mosonmagyaróvári rendőrkapitányságot vezető dr. Csokán Csaba r. ezredes, valamint a főkapitánysági hivatalt irányító Pusztai Antal r. ezredes vezetői megbízását. A január 31-ei hatállyal elrendelt döntést a megyei főkapitány semmivel nem indokolta, bejelentette ugyanakkor, hogy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetésével Barna Árpád r. alezredest, míg a főkapitánysági hivatala vezetésével pedig Torma Tamás r. őrnagyot bízta meg.
Mindkét új megbízott vezető megbízatása 2016. február 1-jétől, jövő hétfőtől lép hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06