Október 23.
Kutatási program indult 1956 alaposabb feltárására
Erre azért is szükség van, mert egyre kevesebben élnek közöttünk, akik részesei, személyes szemtanúi voltak az eseményeknek, így egyre kevésbé marad meg az emléke is az érintetteknek.
2015.10.23 09:54MTIKözel kell hozni a fiatalokhoz, meg kell értetni 1956-ot, ezért kutatási program indult, hogy átfogó képet adjanak a történtekről - mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
Földváryné Kiss Réka kifejtette: erre azért is szükség van, mert egyre kevesebben élnek közöttünk, akik részesei, személyes szemtanúi voltak az eseményeknek, így egyre kevésbé marad meg az emléke is az érintetteknek.
Úgy vélte, 1956 "sokarcú" volt, hiszen egyaránt részesei voltak a vidéki forradalmárok, a fegyveres harcosok a barikádokon vagy a reformkommunista értelmiségiek. A szabadságharcot követő megtorlásnak pedig részesei voltak bírák, ügyészek, népbírák, de fontosak azok a jogászok is, akik visszautasították, hogy részt vegyenek ebben, és mindkét mintát be kell mutatni személyes sorsokon keresztül - mutatott rá. Hozzátette: különböző magatartásformák voltak 1956 után.
A bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a megtorlás során kivégzettekről azért vannak eltérő számadatok, mert voltak, akiket "köztörvényesítettek", vagyis nem politikai okokból ítéltek el tevékenységük miatt. Politikai okokból egészen biztosan 225-229 embert végeztek ki.
Ugyanakkor sokakat öt-tíz év börtönbüntetésre ítéltek, ami szintén meghatározta ezen emberek, sőt családjaik sorsát, ugyanis például a gyermekeik sokszor emiatt nem tanulhattak tovább - emlékeztetett.
Földváryné Kiss Réka arról is beszélt, hogy bár 1963 a nagy amnesztia kezdeteként él a köztudatban, ez nem egyenlő felek közötti kiegyezés volt, hanem "egy megtorló hatalom a szovjet hadsereggel a háta mögött és egy megtorolt társadalom" volt a két fél. Nem teljes amnesztiáról van szó, hiszen a hetvenes évekig börtönben maradtak a barikádharcosok, és sok ügy volt később is, amely összefüggésbe hozható 1956-tal - magyarázta.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke végül közölte: meg kell nevezni a bűnösöket, és ha máig megáll a büntetőjogi felelősség, le kell folytatni a szükséges eljárást, de legalább ilyen fontos feladat megismertetni a fiatalokkal 1956-ot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06