Illegális bevándorlás
Megérkeztek Magyarországra a cseh katonák
Szerdán délután megérkeztek Magyarországra Csehországból azok a katonák, akik a december 15-ig tartó Balaton 2015 fedőnevű gyakorlaton vesznek részt.
2015.10.14 18:46MTIA 21 katona a Kaposvárhoz közeli kiskorpádi vasútállomásra érkezett, ahonnan - magyar katonák közreműködésével - közúton vitték Kaposvárra a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredhez a magukkal hozott haditechnikai eszközöket. A cseh katonákat szállító, 11 kocsiból álló szerelvényen hét katonai teherautó, tíz tábori konyha, egy kotró- és egy javítógép érkezett.
Takács Attila dandártábornok, a "Magyar Honvédség Ideiglenes Alkalmi Kötelék - Dél" elnevezésű egység parancsnoka a kiskorpádi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón elmondta: a gyakorlat idejére Kaposváron elhelyezett cseh katonák a tervek szerint december 15-ig tartó Balaton 2015 nevű gyakorlaton vesznek részt.
A Balaton 2015 célja, hogy a magyar katonákkal közösen begyakorolják a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel kapcsolatos logisztikai támogatási feladatokat - mondta a dandártábornok.
Hangsúlyozta: a cseh katonáknak nincs felhatalmazásuk határrendészeti feladatok ellátására, a gyakorlat alatt határbiztosítással kapcsolatos feladatuk nem lesz.
A dandártábornok kitért arra is: a három másik visegrádi ország - Csehország, Szlovákia és Lengyelország - "erős és egyöntetű" szándéka, hogy támogassák Magyarországot.
Arra a kérdésre, várható-e további külföldi csapatok részvétele a gyakorlaton, Takács Attila azt mondta: más országoknak is lehetőségük van a csatlakozásra, a gyakorlat nyitott minden európai állam előtt.
A morvaországi Olmützből kedd délelőtt indult el a cseh katonákat szállító különvonat. A katonák többsége az Olmützben és Bechynében lévő szárazföldi egységek tagja, és nagy részük tapasztalatot szerzett már külföldi missziókban.
Csehország a V4 soros elnöke, és Prága ennek alapján kezdeményez közös lépéseket a migrációs válság megoldása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06