Egyetemi program
A Corvinus átszervezése miatt tiltakoztak - a budai kampusz 12 pontja
Az érintett budai karok 12 pontos petícióval fordultak az emberi erőforrások miniszteréhez.
2015.09.07 18:05MTIA Budapesti Corvinus Egyetem átszervezése miatt tiltakozó felvonulást tartottak hétfőn a fővárosban. A nap folyamán az érintett budai karok 12 pontos petícióval fordultak az emberi erőforrások miniszteréhez, akitől többek között azt kérik: ne hagyja jóvá a Szent István Egyetemhez történő elcsatolást.
A tüntetők menete délben indult a budai kampusz elől, a Villányi útról. A hét-nyolcszázas tömeg elején "Nem adjuk a Budai Campust" feliratú molinót vittek.
A demonstráció résztvevői rendőri felvezetés mellett a Villányi úton, a BAH-csomópontot érintve a Budapest Kongresszusi Központ épületéhez vonultak, ahol az egyetem tanévnyitó ünnepsége kezdődött.
A kongresszusi központ bejáratánál egy hallgató arról beszélt, hogy veszélyben van az egyetemük, hiszen január elsejével a Szent István Egyetemhez akarják csatolni a Corvinus három budai karát.
"El akarják venni a jövőnket, a diplománkat" - hangoztatta, megjegyezve, hogy nem azért mentek a Corvinusra tanulni, hogy a Szent István Egyetem diplomáját szerezzék meg.
Fodor Marietta, a Corvinus egyetem élelmiszertudományi karának tanára elmondta, május második felében jelentek meg hírek arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma fel akarja darabolni a Corvinust, a "budai karokat szanaszét dobálja". A hét és fél hektáros természetvédelmi területet, az arborétumot értékesítenék a tervek szerint.
Figyelmen kívül hagyták a Corvinus szenátusának egyhangú döntését, amely a budai és pesti karok egysége mellett foglalt állást - tette hozzá Fodor Marietta, aki szerint joggal aggódnak a Corvinus brand elvesztése miatt.
Kijelentette: az államtitkári javaslat nem integrációt jelent, hanem beolvasztást, megsemmisítést.
A tüntetésen emlékeztettek arra, hogy a budai kampusz hallgatói és dolgozói fóruma egyhangúlag elutasította a gödöllői Szent István Egyetembe való beolvasztást és tiltakozást hirdetett. Ennek első lépése volt a hétfői felvonulás, kedden folytatni kívánják a tiltakozást - hangzott el.
A Corvinus egyetem hallgatói által szervezett demonstráció résztvevői azt skandálták: "Nem adjuk a kampuszt!; "budai kampusz!"; "Nem hátrálunk meg!"; "Autonómiát!"; "Nem kell Gödöllő!"; "Semmit rólunk nélkülünk!"
A tervezett elcsatolással érintett budai karok a nap folyamán 12 pontos petícióval fordultak Balog Zoltán emberi erőforrások miniszteréhez.
Ebben többi között azt kérik, ne hagyja jóvá azt a javaslatot, amely a Budapesti Corvinus Egyetem budai karait - a kari testületek elutasító határozata, dolgozóinak és hallgatóinak tiltakozása ellenére - a Szent István Egyetemhez csatolja.
Az egyetemitiltakozas.blog.hu oldalon közzétett dokumentumban azt is kérik, döntése meghozatalakor, a felsőoktatás átalakítását a minőség megóvása, javítása vezérelje a tárca vezetőjét.
A BCE nagy múltú budai kampusza - oktatott szakterületeit világviszonylatban unikálisan ötvözve - a kertészet, az élelmiszergazdaság, a tájépítészet és a településtervezés javára mérnökök tízezreit bocsátotta ki. Kérik e "nemzeti szolgálat elismerését és méltó megbecsülését".
Tiltakoznak az ellen, hogy az érintett karok szakmai koncepciójának figyelmen kívül hagyásával, a független szakértők, a hazai és a nemzetközi szakmai szervezetek és vállalatok tiltakozása ellenére kényszerítő, autoriter döntés szülessen!
Kitértek arra: a budai és pesti karok együtt hozták létre a Corvinus egyetemet, a CORVINUS Brandet, és tiltakoznak a 12 év oktatás- és kutatás-fejlesztési eredményeinek intézményi átszervezéssel való annullálása ellen - olvasható.
Tiltakoznak az ellen is, hogy a pesti és budai karok több mint egy évtizedes konszenzusos együttműködését az agrár-felsőoktatás átszervezésének erőltetett ideológiája, a vélt politikai előnyök miatt külső és belső erők szétzilálják, s nyomatékosan kérik, hogy a felsőoktatási államtitkárság tényadatokkal igazolja azt az állítását, hogy a budai karok beolvasztásával a hallgatók jobban járnak, mert értékesebb diplomát kapnak a SZIE-n. A felsőoktatási rangsorok épp ennek az ellenkezőjét mutatják - írták.
Egyúttal elfogadhatatlannak tartják, hogy bármilyen strukturális változást az oktatási évben, január 1-től, a vizsgaidőszak közepén vezessenek be.
Nyomatékosítják, hogy a BCE budai karai mindent megtesznek azért, hogy akár önállóan is megálljanak a lábukon. A petíció megfogalmazói az építőmérnöki és építészmérnöki képzést folytató Ybl karnak a budai kampuszra való átköltöztetését érthetetlennek nevezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06