Fertőzés
Hétfőtől ismét iható a vezetékes ivóvíz három dél-somogyi településen
A településekre július 29-től szállították lajtos kocsikkal a vizet, miután baktériumos szennyezettséget találtak a hálózatban.
2015.08.14 17:12MTIBarcson már pénteken, a másik két dél-somogyi településen: Drávaszentesen és Somogytarnócán pedig hétfőtől ismét iható a vezetékes ivóvíz - közölte a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. kommunikációs referense az MTI-vel pénteken.
Gyarmati Judit tájékoztatása szerint a közegészségügyi hatóság jóváhagyásával pénteken feloldották a szükségvízellátás Barcson, ahol 12 ezer ember fogyaszthatja ismét a vezetékes hálózatról az egészséges ivóvizet, a két másik - 340 vízbekötéssel érintett - településen pedig hétfőtől lehet ismét vezetékes vizet fogyasztani.
A szolgáltató megvizsgálja annak lehetőségét, hogy érvényesíthető-e jóváírás a díjakból a havária időszakára - áll a közleményben. Hétfőig továbbra is tartálykocsikkal szállítják az ivóvizet a Barccsal szomszédos két településre.
Az ivóvíz baktériumos fertőzöttségről július 29-én számolt be a Barcsmédia, akkortól szállították a településekre tartálykocsikkal az ivóvizet.
A portálnak Varga Tibor, a Nagyatádi Járási Hivatal közegészségügyi felügyelője elmondta: a vízben talált baktériumok bélgyulladást, hasmenést okozhatnak. Takarításra mosdásra, mosás, WC-használatkor továbbra is fel lehet használni, egyéb másra azonban csak 15 perces forralás után.
A DRV Zrt. kommunikációs referense aznap az MTI érdeklődésére elmondta: a szolgáltató a közegészségügyi hatósággal egyeztetve a legkisebb közegészségügyi kockázatot megelőzve döntött a szükségvíz ellátás elrendelése mellett. A vízminőség helyreállítása érdekében átmossák, fertőtlenítik a hálózatot.
Közölte továbbá, hogy az átmeneti időszakban 3 tartálykocsi reggel 8 és este 8 óra között folyamatos körjáratozással biztosítja a vízellátást. A tartálykocsiban lévő ivóvíz a kiváló minőségű drávagárdonyi vízműtelepről származik- tette hozzá.
Egy héttel ezelőtt Gyarmati Judit az MTI-t arról tájékoztatta: elvégezték a tározómedencék, a kutak fertőtlenítését, mosatását. Az ellenőrző vízminta vizsgálatok alátámasztják, hogy a víz minősége jelentősen javult, az ellátásbiztonság és a legkisebb közegészségügyi kockázat megelőzése érdekében azonban indokolt további technológiai és hálózati tisztítások elvégzése, valamint újabb ellenőrző vízminta vizsgálatára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06