Fidesz után, nem kérnek az MDF-ből
A két volt fideszes független nem ül be az MDF-frakcióba
A két volt fideszes, jelenleg független képviselő egyike sem ül be az MDF-frakcióba. Tóth András az MTI-nek azt mondta, megkeresték, de elutasította az ajánlatot, Lengyel Zoltánt pedig nem keresték az MDF-ből és nem is csatlakozna a megszűnés előtt álló képviselőcsoporthoz.
2008.10.10 14:05MTIKerestek, de nem ülök be - mondta Tóth András az MTI-nek, hozzátéve, hogy jól érzi magát függetlenként. Lengyel Zoltán az MTI-nek azt mondta: nem kereték meg, de ha megkeresnék sem ülne be az MDF frakciójába.
Vas János a Tisztelet Társasága felszólítására (ez a szervezet delegálta őt a frakcióba az MDF-fel 2006-ban kötött választási megállapodás alapján) pénteken lépett ki a demokrata fórum képviselőcsoportjából, amely így kilenc főre csökkent. A házszabály szerint ez a frakció megszűnését jelenti, amit képviselőcsoport vezetőjének három napon belül kell bejelentenie az Országgyűlés elnökének.
Azt viszont semmi nem zárja ki, hogy ez idő alatt újabb képviselőt vegyenek fel a frakcióba, amelynek létszáma így ismét elérheti a tíz főt, és akkor mégsem szűnik meg. Az MDF eredetileg 11 fős képviselőcsoporttal vágott neki a 2006-os parlamenti ciklusnak. Múlt hét hétfő 10 fősre csökkent az ellenzéki frakció létszáma, mert kizárt Almássy Kornél már független képviselőként dolgozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06