BKV
Jövő év végén állhatnak forgalomba az első felújított metrókocsik
A prototípus ősszel készül el, és amennyiben sikeres vizsgát tesz, megkezdődhet a felújítás; ennek befejezése után 25 évig működnek majd a rekonstrukción átesett szerelvények.
2015.07.21 07:34MTIA tervek szerint jövő év végén állhatnak forgalomba az első felújított kocsik a 3-as metró vonalán - jelentette ki a BKV elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A prototípus ősszel készül el, és amennyiben sikeres vizsgát tesz, megkezdődhet a felújítás; ennek befejezése után 25 évig működnek majd a rekonstrukción átesett szerelvények - közölte Bolla Tibor.
A cégvezető elmondta: a 37 kocsi, kívül-belül megújul. Kicserélik az ablakokat, az üléseket, modern szellőzést szerelnek be, és csendesebb lesz a hajtás is. A többi között a fékezés energiáját visszanyerő rendszert építenek be - tette hozzá.
Arról is szólt: egyelőre nem írták alá a szerződést a tendernyertes orosz gyártóval, mert a másik pályázó megtámadta a közbeszerzést.
Ebben a helyzetben moratórium lépett életbe a kontraktus megkötésére; ez addig áll fenn, amíg a közbeszerzési hatóság a panasz nyomán lefolytatja a szükséges eljárást, illetve felmentést ad a moratórium alól - mondta Bolla Tibor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06