Illegális bevándorlás
Tisztasági csomagot kér a menekülteknek az MSZP
Az MSZP arra kéri Tarlós István főpolgármestert, hogy a "kormány gyűlöletkampányával" ellentétben vállaljon szolidaritást a menekültekkel, és minden Budapestre érkezőt tisztasági csomaggal segítsen.
2015.07.12 14:10MTIKunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a főváros is jobban járna, ha az életüket mentő, sokszor családosan, kisgyermekekkel érkező menekülteknek nem embertelen körülmények között kellene eltölteniük néhány napot a városban.
Az MSZP ezért azt is kéri a városvezetéstől, hogy nyissa ki az összes közterületi illemhelyet, továbbá vegye fel a kapcsolatot a menekülteket segítő civil szervezetekkel, akiknek az adománygyűjtését üres raktárhelyiségekkel is segítse.
Kunhalmi Ágnes szerint a kormány "undorító plakátkampányra" és kerítésépítésre fordítja azokat a forrásokat, amelyeket a menekültek támogatására kap az Európai Uniótól. Hangsúlyozta, a magyarok majdnem 70 százaléka ettől függetlenül elutasítja a magyar-szerb határra tervezett "új vasfüggönyt", hiszen tudják, hogy az nem oldja meg a problémát, sőt rossz üzenetet közvetít a világba Magyarországról.Az ellenzéki politikus kérdésre azt mondta, a menekülthelyzetre nincs nemzetállami megoldás, azt európai szinten kell rendezni. A kormány ráadásul nem is a gondokat kívánja felszámolni a kerítésépítéssel, hanem az ország valós problémáiról, rossz kormányzásáról akarja elterelni a figyelmet - mondta Kunhalmi Ágnes, aki szerint a kormánynak olyan ésszerű intézkedésekre kellene költenie, mint a határőrizet megerősítése, a menedékkérelmi eljárások felgyorsítása, valamint az emberséges fogadó környezet megteremtése. "A szélsőjobboldali kormány ezen a téren megbukott" - zárta tájékoztatóját a szocialista képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06