Határzár

Szakértők: eltérő álláspontok a kerítésről

Eltérően ítélik meg szakértők a magyar-szerb határon létesítendő kerítést abban a tekintetben, hogy a határzár hatékony vagy ideiglenes megoldás az illegális bevándorlás megfékezésére.

2015.06.24 13:52MTI

Ez derült ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet által rendezett szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi és európai tanulmányok karának dékánja, biztonságpolitikai szakértő kiemelte: kerítések nem oldhatják meg ténylegesen ezt a problémát. A korábban, más határokon emelt kerítések időlegesen visszafogták a menekültáradatot, de nem kezelték a helyzetet, mert aki eddig eljön, azt nem állítják meg - mondta. Hozzátette: egy kerítés nem tesz különbséget menekült és szociális bevándorló között, azokat is kizárja, akiknek kötelesség segíteni.

A szakértő szerint közös európai megoldásra van szükség. Egyetértett a nagy migrációs konferencia budapesti megrendezésével, hogy felhívják a figyelmet arra, ezt a térséget is elérte a nagy bevándorlási hullám. Szerinte azonban ahhoz, hogy erre nyitottak legyenek a partnerek, nem kellene olyan "hirtelen lépéseket" tenni, mint például a dublini rendelettel kapcsolatos kormányzati lépés.

Tálas Péter emlékeztetett: Európát váratlanul érte a bevándorlás felerősödése, pedig felkészülhetett volna rá, ugyanis az utóbbi évtizedben minden válság hasonló eseménysort indított el Európa közelében, bár Kelet-Közép-Európa most tapasztalja ezt először ilyen mértékben. Hozzáfűzte: az arab tavasz is váratlanul érte Európát, lemaradt a szíriai, az iraki és az ukrajnai eseményekről is, holott lett volna ideje felkészülni.

Az elemző hangsúlyozta: Európának aktívabban kellene részt vennie a környező térségek konfliktusainak megoldásában, mert amíg ezt nem teszi meg, onnan menekülni fognak emberek.

Nagy az ellentmondás Európa pillanatnyi magatartása és tényleges szükséglete között: Európa ugyanis ma elöregszik, az országok döntő többségében fogy a népesség, és ezt mindenképpen csak bevándorlókkal lehet pótolni - magyarázta. Ezt tudomásul kell venni, fel kell készülni rá és a bevándorlók integrációjával kellene foglalkozni - jelentette ki.

Nógrádi György, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, hogy ő már a kormány múlt heti bejelentése előtt azt mondta, hogy szükséges a déli határ lezárása, és ezt az álláspontját fenntartja. Ahol műszaki zár van a határon, ott 90 százalékkal csökkent a bevándorlók száma, és ugyan a most tervezett kerítést is ki lehetne kerülni, mégis kevesebben érkeznének illegálisan Magyarországra - vélekedett. Hozzáfűzte: mivel nincs európai megoldás, minden ország saját megoldást keres.

Közölte: onnan jönnek a migránsok, ahol az Egyesült Államok az elmúlt években háborúkat kezdett, és ezért most "Európa fizet". Európa valóban hosszú évek óta nem tud "rendesen reagálni" a konfliktusokra - jegyezte meg.

Nógrádi György azt hangoztatta: jelenleg a bejövők első nagy hulláma tart, később sokkal többen érkeznek majd. Márpedig Európa nem képes egységes álláspontra jutni a kérdésben, ez a kvótarendszerrel kapcsolatos javaslatnál is látszott - emlékeztetett.

A szakértő véleménye szerint Európának el kell döntenie, szüksége van-e a migránsokra, vagy sem, és foglalkoznia kell azzal, hogy az itt lévőket hogyan lehet integrálni, ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján ez nem lehetséges.

Nagy Boldizsár, a Közép-európai Egyetem docense a határzárral nem értett egyet, azt mondta, egy ilyen kerítés drága, csak akkor nem lehet átjutni rajta, ha folyamatosan őrzik, természetvédelmi szempontból káros, az árvízi védekezést és az erdőtüzek kezelését nehezíti, és a kerítés építésének hírére azonnal nő az illegális migráció. Ráadásul ez nem szabadítja fel Magyarországot azon kötelesség alól, hogy aki magát menekültnek mondja, annak esetében eljárást kell folytatni - közölte.

Álláspontja szerint a kerítés politikai hatása "pusztító", elidegenít más országokat, és hiteltelenné teszi Magyarország eddigi politikáját, miszerint támogatja Szerbia EU-integrációját.

A dublini rendeletről Nagy Boldizsár azt mondta, hogy azokat a migránsokat, akik Magyarországról továbbmennek, és öt hónapig más országban tartózkodnak, már nem lehet visszaküldeni ide. Úgy fogalmazott, Magyarország "nem kínál érdemi befogadó közeget" a tényleges menekülteknek, és ezzel illegalitásba kényszerítik őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.