Egy másik menekülési útvonal is megnyílt
Szakértő: egyre inkább keletre kell figyelnie az uniónak a menekültkérdésben
Egyre inkább keletre kell néznie az uniónak is a menekültkérdésben, hiszen a Földközi-tenger után egy másik menekülési útvonal is megnyílt, amely Kelet-Európát érinti.
2015.06.22 11:45MTIGálik Zoltán külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: az EU-országok külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán Luxembourgban ez a kérdés is szóba kerülhet azon a komplex intézkedéscsomagon kívül, amelyet a mintegy egy hónappal ezelőtti uniós csúcson vázoltak fel menekültügyben, és amelynek végrehajtásáról most határoznak. Az intézkedéscsomag célja a menekültpolitika további harmonizációja és a számok kezelhetővé tétele - tette hozzá.
A kérdés kezelését nehezíti, hogy az uniós ajánlásokat nem harmonizálták, nagyon erősek a tagállami érdekek, illetve ebben a kérdésben a tagállamoknak szuveneritása is van - mondta el Gálik Zoltán.
A magyar határzárral kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az uniós reakció azért "késlekedik", mert az egy harmadik ország határát érinti, így annak kiépítéséről egy ország - a nemzetközi jogi normák betartása mellett - szabadon dönthet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06