Elismerés
Idén is tíz középiskolai tanárt díjazott a Mol
Pénteken összesen tízen vehették át a 2010-ben alapított MesterM-díjat a fővárosban.
2015.05.29 15:48MTIIdén is díjazta a Mol Nyrt. a középiskolai tanárokat, pénteken összesen tízen vehették át a 2010-ben alapított MesterM-díjat a fővárosban - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az elismerésben részesített pedagógusok a díjjal együtt átvehettek nettó 200 ezer forint pénzjutalmat is.
A közlemény idézi Fasimon Sándor ügyvezető igazgatót, aki elmondta: a színvonalas természettudományos egyetemi képzés egyik pillére, hogy a hallgatók megfelelő számban és megfelelő tudással érkezzenek, és ebben a középiskolai természettudományos oktatásnak, a pedagógusoknak rendkívül fontos szerepe van.
A díjazott tanárok lelkiismeretes munkájukkal számos leendő szakembert indítottak el pályájukon - tette hozzá.
A Mol szakembereiből álló zsűri az idén az egykori tanítványok jelölései alapján több száz tanár közül választotta ki az általuk legjobbnak ítélteket. A díjat végül 3 matematika, 3 fizika és 3 kémia szakos középiskolai tanár vehette át, egy középiskolai tanár pedig különdíjban részesült - olvasható a közleményben.
A díjazottak:
Matematika
• Horváthné Bujtás Anna, Eötvös József Gimnázium, Budapest
• Mike János, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
• Balázsi Borbála, Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, Beregszász
Fizika
• Jendrék Miklós, Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, Vác
• Dr. Jarosievitz Beáta, SEK Budapest Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
• Szittyai István, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely
Kémia
• Halász László, Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak
• Drozdík Attila, Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Gimnázium, Pannonhalma
• Tiringerné Bencsik Margit, Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Különdíj
• Bognárné Montovay Ildikó, Szerb Antal Gimnázium, Budapest
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


