Áfa csökkentést javasolnak
Fidesz: idén negyedszer emelkedik a gáz és a távhő ára
A Fidesz továbbra is a távhő áfájának csökkentésével fékezné meg az idén negyedszer emelkedő gáz és távhő díjakat, mert az ellenzéki párt szerint a Robin-Hood adó bevezetése csak tovább növelné családok költségeit - mondta László Tamás, a Fidesz szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
2008.10.01 12:40MTISzerinte a mostani emelés miatt 4000-4500 forinttal lesznek magasabbak a gázszámlák mint tavaly, a panellakásban élő több mint 1,5 millió embernek pedig 21,8 százalékkal kell többet fizetni idén télen, mint 2007-ben. László Tamás úgy vélte: lehetséges lenne a gáz és a távhő árának féken tartása, azonban a kormány a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással van elfoglalva.
A politikus szerint a megoldás a Fidesz és a KDNP korábbi javaslata, amely 5 százalékra csökkentené a távhő áfáját és ezzel 3500-4000 forintos megtakarítást jelentene egy átlagos méretű panellakásban élőnek. Ezzel szemben szerinte a Robin Hood adó bevezetése tovább növelné a családok költségeit, a villany árának emelkedését vonná maga után, hiszen szolgáltatók már bejelentették, hogy árat fognak emelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06