Költségvetés

Varga: az adócsökkentés költségvetése lesz a jövő évi büdzsé

A jövő évi költségvetés alapját az adócsökkentés mellett a tervezhetőség és fejlődés képezi: szja, áfa, rezsi.

2015.05.13 14:35MTI

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szólt imígyen szerdán a Parlamentben, mielőtt Kövér László házelnöknek átnyújtotta a jövő évi büdzsé tervezetét.

Az Országgyűlés június 22-én vagy 23-án fogadja el a jövő évi költségvetést, amelynek általános vitája május 27-én kezdődik a Házban.

A miniszter a dokumentumot egyben a polgári Magyarország megteremtésének legfontosabb tartópillérének nevezte.

A miniszter kiemelte: az szja-kulcs 16-ról 15 százalékra mérséklésével 120 milliárd forintot hagynak a családoknál, a sertés tőkehús áfájának csökkentése körülbelül 25 milliárd forintot, a két gyermeket nevelő családok adókedvezményének növelése 15 milliárd forintot jelent, az állami közszolgáltatások díjának, illetékeinek csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz.

Az adóintézkedéseknek köszönhetően összesen 170 milliárd forint marad a családok, háztartások kasszájában, akik az adócsökkentés legnagyobb nyertesei lesznek. 2016-ban is a család az első, a cél, hogy minél több pénz maradjon náluk, a családok átlagjövedelme nőjön - mondta a miniszter.

A jövő évi hiány 761,6 milliárd forint

A jövő évi költségvetés 15 790 milliárd forint bevételi főösszeggel, 16 551 milliárd forint kiadási főösszeggel és 761,6 milliárd forint hiánnyal számol, 35 188 milliárd forint nominális GDP mellett - derül ki az Országgyűlés elé szerdán benyújtott dokumentumból.

Az államadósság a GDP 73,3 százalékra csökkenhet jövő év végére

Az államadósság 2016. december 31-ére tervezett mértéke a GDP 73,3 százaléka, az idén év végi 74,3 százalék után - derül ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból, amelyet szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek.

A dokumentum szerint az államháztartás 2016. december 31-ére tervezett adóssága 25 898,5 milliárd forint, 303,7 forint/euró, 289,4 forint/svájci frank és 276,3 forint/amerikai dollár árfolyam mellett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.