Gyújtsunk gyertyát
Börtön helyett a halálba ment az ozorai polgárőr - búcsúvideó a lövés előtt
Az elkeseredett ozorai polgárőrnek nem hittek a bíróságon, ezért búcsúvideójában mondta el saját álláspontját az egész világnak. Megdöbbentő videó egy öngyilkosság előtti percekről és a kilátástalanságról.
2015.05.07 16:16ma.huMikor megnézi a videót, a rajta szereplő férfi már halott. A fiatal polgárőr telefonjával vette fel, miért végez magával 35 évesen, a halálával akarta felhívni a figyelmet a szerinte létező igazságtalanságra.
G. Jánosnak ugyanis kedden kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, szerdán azonban inkább főbe lőtte magát. A férfinek zsarolási kísérlet miatt - a korábbi csalásért kapott ítéletét hozzácsapva - kellett volna 3 évet leülnie. Helyette azonban búcsúvideót készített, amelyben leszögezte: nem követett el bűncselekményt.
A magyar igazságszolgáltatásban csalódott polgárőrt az ítélet ugyanis arra késztette, hogy inkább az életét dobja el, mint hogy börtönbe vonuljon. Nézőpontja szerint nem lehet az, hogy egy ember épp aktuális szimpátiájának, avagy jó kedvének van kitéve egy másik ember élete.
Ez az ember az életét adta azért, hogy felhívja a figyelmet a rendszerben szerinte létező igazságtalanságokra, szerintünk azonban az öngyilkosság nem lehet megoldás!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06