Logikus elemzés

Vasárnapi zárvatartás: ha aznap nem költünk, több pénzünk marad

Bár a vasárnapi zárva tartás okozhat átmeneti kilengéseket a kiskereskedelmi forgalomban, ezt az elkölthető jövedelem érdemi növekedése teljes mértékben ellensúlyozhatja

2015.05.06 11:35MTI

Márciusban 6,5 százalékkal, az első negyedévben 7,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett első becsléséből.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a friss adatokkal kapcsolatban kifejti: a várakozásokhoz közeli mértékben, 6,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom márciusban, naptárhatással kiigazítva azonban a növekedés 5,1 százalék volt, ami lassulást mutat az előző hónapok kiemelkedő ütemű növekedését követően.

A szakértő szerint ugyanakkor a háztartások fogyasztását, így a kiskereskedelmi forgalom növekedését a következő hónapokban jelentősen támogatja a devizahitelek idei elszámolása, ami érdemben növeli a háztartások elkölthető jövedelmét.

A forgalom növekedését az üzemanyagárak tavalyinál jóval alacsonyabb szintje is támogatja - tette hozzá Suppan Gergely. Úgy vélte, ezek hatására idén 5 százalék feletti növekedés lehet a kiskereskedelmi forgalomban, amelyben azonban a pénztárgépek bekötése miatti fehéredés is szerepet játszik.

Suppan Gergely szerint idén a háztartások fogyasztása, ezen belül pedig a kiskereskedelmi forgalom növekedése húzhatja legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) növekedését. Az olajárak zuhanása az európai háztartásokat is kedvezően érinti, számos európai országban szintén megfigyelhető a kiskereskedelmi forgalom idei év eleji jelentős élénkülése, így a javuló európai gazdasági kilátások szintén kedvező hatással lehetnek a magyar gazdaságra - emelte ki az elemző.

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a növekedés megfelel a várakozásaiknak. A munkaerő-piaci konszolidáció, a lakossági bizalom magas szintje, illetve a banki elszámolás miatt a fogyasztás és a kiskereskedelmi forgalom jelentősen hozzájárulhat idén a növekedéshez - tette hozzá. Az utóbbit ezen kívül az online pénztárgépek bevezetése miatt jelentkező fehéredési hatás is fűti. Lefelé mutató kockázatot hordoz véleménye szerint ugyanakkor a vasárnapi zárva tartás, azonban ennek a mértéke az eddig befolyt adatok alapján mérsékelt lehet.

A vezető elemző várakozása szerint a kiskereskedelmi forgalom bővülése éves átlagban elérheti a 7,5 százalékot.

A kimutatott növekedéssel kapcsolatban az online pénztárgép rendszer piactisztító hatását emelte ki az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdán az MTI-hez eljutatott sajtóközleményében. A szövetség szerint is pozitívan befolyásolta a kereskedelemben lejátszódó folyamatokat az alacsony üzemanyag árak és a reáljövedelmek növekedése. A vasárnapi boltzár eddig megismert hatásait vegyesnek ítélte a szövetség, de úgy vélte, hogy további forgalomvesztés is lehetséges.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.