Apát és lányát is meggyilkolta a férfi
Két fiatalkorú segédkezett az ózdi kettős gyilkosság nyomainak eltüntetésében
Két fiatalkorút hallgatott ki a rendőrség az ózdi kettős gyilkosság ügyében, a megalapozott gyanú szerint segédkeztek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.
2008.09.30 10:06MTIA terhükre rótt cselekményt elismerték, jelenleg bűnpártolással vádolják őket - közölte Egyedné Novodonszki Éva. Hozzátette: a gyanú szerint a fiatalok a nyomok eltüntetésében való közreműködéssel törekedtek a "büntetőeljárás sikerének meghiúsítására". A két fiatalkorú - az MTI információi szerint két lány - szabadlábon védekezik. A bűnpártolás akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottját - egy 23 éves helyi férfit - vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba. Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. A nyomozás során kiderült, hogy a 23 éves fiatalember nagyobb összeggel tartozott egy 53 éves férfinek. A gyanúsított nem akarta kiegyenlíteni a tartozását, ezért a hitelezőjét múlt hét szerdán egy ózdi telephelyre csalta, ahol egy vélhetően lőfegyvernek minősülő eszközzel végzett vele, majd a férfi 9 éves kislányával is.
Az MTI információi szerint a fiatalember előre készült a bűncselekmény elkövetésére, ennek jele az is, hogy a helyszínen eldugott fegyverrel követte el a gyilkosságot. A fegyvert és használatának körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.
Az MTI úgy tudja, hogy az 53 éves vállalkozó éppen lovagolni vitte a kislányát, útközben fogadta azt a telefonhívást, amellyel a telephelyre csalta őt későbbi gyilkosa, aki nem egészen hárommillió forinttal tartozott neki. Az adós a telephelyen lelőtte a férfit, majd később vette észre a kocsiban tartózkodó kislányt, akivel szintén végzett. Az apa holttestét egy víztartályban, a kislányt az erdőben rejtette el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06