Disznó vagy nem?

Csökkentsék öt százalékra a baromfihús áfáját is?

Ha a sertéshús áfája az eddigi 27-ről öt százalékra csökken, és a kormány ezzel a szegényeken akar segíteni, adja magát a kérdés, hogy miért nem a baromfihús áfáját csökkentik.

2015.04.23 12:59MTI

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány azzal bizonyíthatja, hogy nem Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekében javasolja csökkenteni a sertés tőkehús áfáját, ha egyúttal a baromfihúsét is öt százalékra mérséklik - közölte a párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Gréczy Zsolt azt mondta, pártja egyetért azzal, hogy az eddigi 27-ről öt százalékra csökken a sertéshús áfája, mert a "2010 óta rohamosan elszegényedő" magyar társadalom több mint kétharmada kétnaponta sem jut húshoz. A politikus szerint viszont ha a kormány ezzel a szegényeken akar segíteni, adja magát a kérdés, hogy miért nem - a KSH statisztikái szerint legkeresettebb - baromfihús áfáját csökkentik.

A szóvivő úgy látja, a döntés hátterében az áll, hogy Mészáros Lőrincnek sertéstelepe van. Amikor a felcsúti polgármester sertéstelepet épített, akkor azt a miniszterelnök személyesen adta át, mikor pedig Mészáros Lőrinc egy újabb sertéstelep megvásárlását jelentett be, akkor a kormány kezdeményezte az EU-nál a sertések után járó támogatások megduplázását - hívta fel a figyelmet Gréczy Zsolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.