Devizahitelek
MNB: az ügyfelek hiteltípusuk és élethelyzetük szerinti leveleket kapnak az elszámolásokról
A kereskedelmi bankok március elejétől április végéig küldik ki a devizahiteles ügyfeleknek az elszámolásokról a leveleiket, a devizahitelesek a hiteleik és az ehhez kötődő élethelyzetük négy alaptípusa alapján eltérő tartalmú levelet kapnak.
2015.02.19 15:23MTIA Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetőinek csütörtöki háttér tájékoztatóján Windisch László, a jegybank alelnöke elmondta: az elszámolás és forintosítás csak a kereskedelmi bankok esetében mintegy 2,4 millió élő, illetve megszűnt fogyasztói hitel- és lízingszerződést érint, ebből 1,7 millió a forintalapú, 700 ezer a devizás szerződés.
Az alelnök elmondta: az ügyfeleknek addig semmit nem kell tenniük, amíg meg nem kapják a banki elszámolásokról szóló leveleket. Ha gondjuk van, illetve nem értenek egyet az elszámolással, akkor a levél kézhezvételétől számított 30 napon belül panasszal élhetnek a bankjuknál - mondta Windisch László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06