Idegenforgalmi fejlesztések

Turistákra várnak a nógrádi erdők

Szendehely-Katalinpusztán egy új élményparkot hoztak létre, kerti vasúttal, mini kilátóval, kötélpiramissal és egy Nógrádot bemutató térgrafikával.

2015.01.07 09:10MTI

Három Nógrád megyei helyszínen, a Börzsönyben, a Cserhátban és a Medves-vidéken összesen 358 millió forint uniós támogatással korszerűsítette a regionális turizmus fellendítésében szerepet játszó látványosságokat a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. az elmúlt időszakban - tájékoztatott a társaság közönségkapcsolati vezetője.

Lengyel László elmondta: a "Nyugattól-Keletig a nógrádi erdőkben" című beruházás-sorozat részekén a Somoskői Vadaspark fejlesztése még zajlik, átadása 2015 tavaszán várható. Itt kirándulóközpontot alakítanak ki, ehhez biztosítják az infrastrukturális feltételeket, bővítik a tájékozódást, az információszerzést, a hosszabb tartózkodást lehetővé tevő szolgáltatásokat. Ennek részeként már áll a fogadóépület, illetve kialakítják az állatok takarmányának tárolásához szükséges gazdasági létesítményt, valamint az állatsimogatót Somoskőn.

A közönségkapcsolati vezető kifejtette: az elmúlt évben az Ipoly Erdő Zrt. turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően a Börzsönyben megújult a kilátó a Csóványoson, Nógrád és Pest megye határán. Az itt álló geodéziai mérőtorony eddig nem volt alkalmas turisták fogadására.

A másik, az idegenforgalomban fontos szerepet játszó helyszínen, Szendehely-Katalinpusztán egy új élményparkot hoztak létre, kerti vasúttal, mini kilátóval, kötélpiramissal és egy Nógrádot bemutató térgrafikával.

Lengyel László hozzátette: a regionális turizmus fellendítése érdekében az erdészeti társaság új web-oldal üzemeltetését is megkezdte: http://nyugattolkeletig.ipolyerdo.hu/

Az Ipoly Erdő Zrt. 64 ezer hektár, állami tulajdonú erdőterületet kezel Nógrád és Pest megyében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.