Átmeneti megállapodás

Lázárék és a svájciak "kicselezik" az Ökotársat

A pénzeket a magyar kormány egyik háttérintézménye, a Széchenyi Programiroda kezeli majd.

2014.12.30 10:23ma.hu

Január közepétől hozzájuthatnak a pénzükhöz a Svájci-Magyar Civil Alapok pályázatain nyertes szervezetek, miután a Miniszterelnökség átmeneti megállapodást kötött Svájccal - írta a Napi Gazdaság. A pénzeket viszont nem az Ökotárs társulása kezeli majd, hanem a magyar kormány egyik háttérintézménye, a Széchenyi Programiroda.

Átmeneti megállapodás született a Miniszterelnökség és Svájc között még karácsony előtt a hazai civileknek szánt összegek kifizetéséről, így január közepétől a nyertes szervezetek megkaphatják az összegeket öt hónapnyi csúszás után - tudta meg a Napi Gazdaság az ügyre rálátó forrásoktól.

E szerint a kedvezményezetteknek járó összegeket a jövőben nem az Ökotárs Alapítvány által vezetett társulás kezeli majd, hanem a közreműködő szervezetként közbeiktatott Széchenyi Programiroda. A programiroda a Miniszterelnökség egyik háttérintézménye.

Az egyezség szerint a változás a program érdemi működését nem befolyásolja, vagyis továbbra is a konzorciumi partnerek (Ökotárs Alapítvány, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány) végzik az egyes projektek nyomon követését, a beszámolók ellenőrzését.

Az alapítványok azonban már nem rendelkezhetnek az odaítélt források felett, a svájci fél a pénzeket közvetlenül a Széchenyi Programiroda számlájára fogja folyósítani, ahonnan aztán továbbutalják az összegeket a nyerteseknek - írta a lap.

Decemberben a Lázár János vezette Miniszterelnökség újabb vizsgálatot kezdeményezett a svájci pénzeket kezelő alapítványoknál, és bár Svájc nem látta jelét annak, hogy például az Ökotárs rosszul kezelte volna a pénzeket, leállították a kifizetéseket.

A Napi Gazdaság szerint a mostani fordulat a Svájci Államszövetség és a Miniszterelnökség között még karácsony előtt lezajló tárgyalásoknak köszönhető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.