Miniszteri döntés
Vida Ildikó marad a helyén, és kész!
Nem menti fel tisztségéből a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály. "Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével."
2014.11.10 09:18MTIA nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn. Azt mondta, hogy a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét; "nem fogom ezt megtenni" - tette hozzá.
Szerinte a kitiltás csupán ürügy, nem erről szól az ügy, "politikai szál van". Ezért továbbra is azt várják az amerikai hatóságoktól, hogy tájékoztassák a kitiltás indokairól a kormányt.
Hozzátette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte az amerikaiaknál a bizonyítékaik átadását, ám ez a máig nem történt meg. "Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével" - fogalmazott a politikus.
Varga Mihály az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy mindenkit, így Vida Ildikót is megilleti az ártatlanság vélelme.
Nevezzék meg azt az ügyet, ami alapján a NAV elnökét kitiltották, ha megnevezik azonnal vizsgálatot indítanak - mondta Varga Mihály.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06