Becsületsértési ügy

Bayer Zsolt pert vesztett

Első fokon pert nyert Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő a Bayer Zsolt újságíró ellen indított becsületsértési ügyben kedden.

2014.11.06 07:38MTI

Az EP zöldpárti frakciójának közleménye idézte Ulrike Lunaceket, aki szerint "a magyar igazságszolgáltatás lépéseket tett Bayer becsületsértő megnyilvánulásai ellen", egyúttal tudatta, hogy a zöldek aggodalmukat fejezték ki az alapjogok magyarországi erodálása, a jobboldali populizmus, a kisebbségek elleni hadjáratok és azok miatt, akik támogatják őket.

A közlemény szerint a keddi ítélet apró, de jelképértékű fejlemény ezen a téren. A "bíróság bebizonyította, hogy az ilyen sértő magatartás nem marad következmények nélkül" - idézi a frakció közleménye a politikust. Bayer Zsolt 2012 februárjában, az Echo TV Korrektúra című műsorában "ótvar, hazug idiótának" nevezte Lunaceket, hozzátéve, hogy amit a politikus mond, az "egy rohadt szemét hazugság egy rohadt szemét szájából".

A következő héten Bayer a műsorban megkövette Ulrike Lunaceket, mondván: csúnya és illetlen szavakkal illette a politikust. Ugyanakkor azt is kérte, hogy a politikus is vonja vissza nyilatkozatát, azt az "aljas hazugságot", miszerint a Békemenet résztvevői antiszemiták volnának.

Bayer Zsolt azt mondta, emiatt fogalmazta meg az éles hangvételű, személyeskedő bírálatot. Az osztrák politikus elsőként az Echo TV-nél tett panaszt, majd a médiahatósághoz fordult, amely joghatóság hiányában elutasította az ügyet. A médiatanács döntését a bíróság is megerősítette. Ulrike Lunacek ezután polgári pert indított Bayer Zsolt ellen.

A zöldek közleménye szerint a bíróság első fokon 500 ezer forint megfizetésére kötelezte az újságírót. Az MTI szerda este többször kereste Bayer Zsoltot, de nem érte el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.