Összefogás, kultúra, áldozatvállalás

Történelmi emlékhellyé avatták a Magyar Tudományos Akadémiát

"Az akadémia a nemzeti összefogást, a kultúra közös ápolását és az ezért tett áldozatvállalás emlékét is őrzi."

2014.11.03 15:43MTI
MTI/Kovács Attila

Történelmi emlékhellyé avatták hétfőn, a magyar tudomány napján a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA).

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke az emlékhelyet jelölő sztélé avatásán kiemelte: a 47 magyarországi történelmi emlékhely mind nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból is kiemelkedően fontos, szimbolikus helyszín. Fontos építészeti alkotások, de elsősorban történelmük miatt lehet egy helyszín nemzeti vagy történelmi emlékhely - tette hozzá.

"A mi feladatunk többek között az is, hogy megismertessük ezeket az emlékhelyeket és arra ösztönözzük valamennyi magyar állampolgárt, hogy keressék fel ezeket a helyszíneket" - hangsúlyozta.

Felidézte, hogy az ókori görögök nevezetes események, híres emberek vagy jelentős helyszínek emlékére állítottak emlékoszlopokat, vagyis sztéléket, és hitték, hogy ezek az idők végezetéig állni fognak. Ennek nyomán a most felavatott emlékmű "a tudomány rangját és a nemzetépítés megingathatatlan fórumát hirdeti" - fogalmazott.

Lovász László, az MTA elnöke az épület történetéről és az akadémia intézményének megalapításáról beszélt, majd kiemelte: az MTA a nemzeti összefogást, a kultúra közös ápolását és az ezért tett áldozatvállalás emlékét is őrzi.

"Emlékeztessen minket ez a sztélé arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia épülete a történelmi múlt emlékezetének és a jövő érdekében végzett kutatásoknak az összhangját jelképezi" - fűzte hozzá.

MTI/Kovács Attila

Széchenyi István az országgyűlés 1825. november 3-i ülésén birtokainak egy éves jövedelmét ajánlotta fel a "magyar tudós társaság" megalapítására.

A Magyar Tudós Társaság 1830-ban tartotta elős ülését, mai székhelyét azonban csak jó néhány évtizeddel később foglalta el.

A fővárosi Széchenyi István téren álló neoreneszánsz stílusú székház építésére 1861-ben írtak ki pályázatot, a kivitelezés munkálatait Ybl Miklós és Skalnitzky Antal vezetésével, Friedrich August Stüler tervei alapján kezdték meg 1862-ben, felavatására 1865-ben került sor. Széchenyi felszólalásának időpontját 2003 óta hivatalosan is a Magyar Tudomány Ünnepeként tartják számon.

A kormány márciusban döntött az MTA történelmi emlékhellyé nyilvánításáról, akkor az akadémia mellett a budapesti Eötvös József Collegium, a mezőtúri református kollégium és könyvtár, a szatmárcsekei Kölcsey-kúria egykori helye, a Ludovika Akadémia is felkerült a listára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.