A kis gyufaárus lány

Magyarországi bemutató lesz a Zeneakadémia David Lang-koncertjén

A The Little Match Girl Passion című oratóriumért Langet 2008-ban Pulitzer-díjjal tüntették ki.

2014.10.24 00:30MTI

Először hallható Magyarországon David Langnak, a kortárs amerikai zeneszerzés egyik kiemelkedő alakjának A kis gyufaárus lány passiója című oratóriuma vasárnap este a Zeneakadémián.

A hangverseny első részében Lang 2002-es, The So-Called Laws of Nature (Az úgynevezett természeti törvények) című ütőhangszeres darabja hangzik el Holló Aurél, Rácz Zoltán, Lajhó Gyula és Janca Dániel előadásában. A Ludwig Wittgenstein egyik mondata által ihletett művet 2006-ban az Amadinda Ütőegyüttes már bemutatta Magyarországon.

Hazai bemutató lesz viszont a New Yorkban élő komponista egy ismertebb darabja, a Carnegie Hall megbízására, a Paul Hillier által vezetett Theatre of Voices énekegyüttes számára írt A kis gyufaárus lány passiója (The Little Match Girl Passion) című oratórium, amelyért Langet 2008-ban Pulitzer-díjjal tüntették ki.

A darab, amely Andersen meséjét Jézus passiójának keretei között meséli el Bach Máté-passiójára tett egészen konkrét zenei és szövegutalásokkal, a szerző életművének egyik legmegrázóbb műve. A négy énekesre - és az általuk megszólaltatott ütőhangszerekre - írt kompozíciót a Zeneakadémia nagytermében Károlyi Katalin, Szathmáry Judit, Bubnó Márk és Tóth Péter szólaltatják meg Rácz Zoltán vezényletével.

A bemutató kapcsán személyesen is Budapestre látogató David Lang október 27-én, hétfőn zeneszerzés mesterkurzust és az amerikai kortárs zenéről szóló nyilvános előadást tart a Budapest Music Centerben.

A zeneszerző két darabja legutóbb Paolo Sorrentino Oscar-díjas filmjében, A nagy szépségben is hallható volt mások mellett Arvo Pärt, John Tavener és Henryk Górecki rokon szellemiségű műveinek társaságában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.