Önkormányzat 2014
Zalában még nem teljes a megyei közgyűlési lista
Zalában szerdáig hat párt megyei közgyűlési listáját vették nyilvántartásba, egy további szervezetéről a hét második felében döntenek.
2014.09.10 09:52MTIMester László, a Zala Megyei Területi Választási Iroda vezetője elmondta: a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Jobbik megyei listái kerültek be eddig az adatbázisba.
Egyetlen szervezet, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt listájáról nem született még döntés, a hét második felében határoznak majd a nyilvántartásba vételéről.
Az indulók által eddig közöltekből, illetve a www.valasztas.hu adataiból kiderül: a legtöbb nevet, szám szerint 31 jelöltet a Fidesz-KDNP sorakoztatott fel, a legkevesebbet, hetet, a JESZ szerepeltet a Zala megyei listáján.
A Zalában 15 tagú megyei közgyűlés egyes székeiért induló jelöltek között szerepel jó néhány jelenlegi vagy volt megyei közgyűlési tag és tisztségviselő, de korábbi parlamenti képviselők is.
A Fidesz-KDNP listáját a jelenlegi közgyűlési alelnök, Pál Attila vezeti, míg a DK névsorában az ötödik helyen Varga László, a megyegyűlés volt szocialista elnöke kapott helyet.
Az Együtt megyei listájának első helyén Göndör István, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője áll, a Jobbik listavezetője pedig Zakó László, aki az elmúlt ciklusban a párt országgyűlési képviselője volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06