Bántották, fenyegették egymást

Terror egy győri szakképzőben

Diákok bántották, fenyegették, zsarolták és rabolták ki társaikat egy győri szakképző iskolában. Most emeltek vádat ellenük, az ügyészség börtönbe küldené őket.

2014.09.04 08:15ma.hu
freedigitalphotos.net/sakhorn38

Négy győri diák ellen emelt vádat az ügyészség, akik szinte naponta vegzálták társaikat. Volt olyan eset, amikor késsel fenyegetőztek, így vették el egyik társuk telefonját, pénzét és ennivalóját is.

Olyan is többször előfordult, hogy azt mondták a diáktársuknak, megverik, ha nem adja oda a szendvicsét. Volt egy diák, akit folyamatosan bántalmaztak, szerszámokkal is ütlegeltek. Pénzt követeltek tőle, de nem mindig tudott és akart adni.

Egyszer odáig fajult a helyzet, hogy több mint tízen állták körbe a megfélemlített diákot. Az egyik erőszakoskodó fojtogatni kezdte, társa pedig egy szikét tartott a gyerek oldalához.

Azért nem lett komolyabb baja, mert éppen arra ment több tanár, így társai nem bántalmazták tovább. Négy erőszakoskodó diák ellen a Győri Járási Ügyészség zsarolás és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat - írta szerdán az Origo.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.