Önkormányzat 2014, LMP

Közpénzből pártkampányolnak a fővárosi önkormányzatok?

Szeretnék, hogy Budapest ne a korrupció fővárosa legyen, ezért fogalmaztak meg egy átláthatósági programot.

2014.09.03 15:44MTI

Az LMP azt tapasztalja Budapesten, hogy az önkormányzatok közpénzből végeznek pártkampányt - erről a Lehet Más a Politika főpolgármester- és II. kerületi polgármester-jelöltjei beszéltek szerdai, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Dárdai Zsuzsanna polgármesterjelölt azt mondta, hogy a kerületben folyamatosan jelennek meg az önkormányzat "önfényező, kampánycélú" plakátjai, amelyeket az önkormányzat "közösségi pénzből fizet, ugyanakkor nem közösségi célokat (...) hanem nagyon is jól körülhatárolható pártpolitikai érdekeket" szolgálnak vele.

Hozzátette, hogy az önkormányzat költségvetésében nem szerepel olyan tétel, amelyikből kiderülne, hogy mennyibe kerültek ezek a plakátok, illetve, hogy mennyi pénzt visz el a kampány.

Csárdi Antal azt mondta, szeretnék, hogy Budapest ne a korrupció fővárosa legyen, ezért fogalmaztak meg egy átláthatósági programot. Szeretnék megszüntetni a zárt ajtók mögött zajló döntéshozatalokat, hatékonyabbá tennék a civil kontrollt, megszüntetnék az indokolatlan kiszervezéseket és nyilvánossá tennék az értékbecsléseket - sorolta elképzeléseiket, hangsúlyozva, hogy ezek a lépések a választóknak egy forintjába nem kerülnének. Számításai szerint a változtatásokkal évente tízmilliárd forintot is meg lehetne takarítani a főváros költségvetésében. Hozzátette, hogy hárommilliárd forintból megvalósítanák a közösségi bérlakás programot, a fennmaradó összegből pedig egy lakásépítési-programot indítanának be.

A sajtótájékoztatón részt vett Schiffer András társelnök is, aki ezt azzal egészítette ki, hogy az LMP parlamenti frakciója eddig háromszor terjesztett be olyan törvényjavaslatot, amelyik megtiltotta volna a közpénzből folytatott kormányzati és önkormányzati propagandát.

Arra a kérdésre, hogy ha a kerület költségvetéséből nem látszik, akkor mi bizonyítja, hogy az önkormányzat pénzéből folytatnak pártpropagandát, Dárdai Zsuzsanna azt mondta, "önkormányzat világítson arra rá, hogy honnan vannak ezek a pénzek (...) és ha nem szerepel ez a tétel a költségvetésben, akkor hol" található meg.

Schiffer András ehhez azt tette hozzá, hogy bele kell lapozni a II., V. vagy XII. kerületi "úgynevezett független újságokba", mert "gyakorlatilag egy az egyben a helyi fideszes polgármesterek propaganda magazinját tartja az ember a kezében", amelyeket az önkormányzatok finanszíroznak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.